Hát, másért nem nagyon, de a zenékért érdemes volt megnézni.

A délután / este folyamán két dolog jutott eszembe.

Az egyik, hogy meg kell szabadulnom attól, hogy annyira kurvára a világ közepének érezzem magam, mert szánalmas, és különben is, attól nekem csak rossz lesz.

A másik meg, hogy bármely pillanatban véget érhet a kis jelentéktelen életem, és - szintén - szánalmas lenne, ha mondjuk életem utolsó percét arra pazarolnám, hogy sértődött, durcás hangulatban vagyok.

Szóval nem őrjöngök a dühtől, nincsenek paranoid gondolataim, és nem akarok törni-zúzni.

Azért ettől függetlenül G. nyugodtan megbaszódhat.

Nemrég kaptam egy levelet, ami szerint vannak Magyarországon is ilyen ayahuasca ceremóniák. Csupán 25 rongyot kell fizetned, és idejön egy arc az őserdőből, és egy jurtában jól beavat huszadmagaddal egyetemben.

Kommentár:

- Köszi, de asszem kihagyom. Én már beavattam magamat  ;-] Te mész?
- ja dehogy. csak mint érdekességként küldtem, hogy milyen szabadidős-ethno programok vannak manapság 25kHUF-ért
- Ja, egyébként tök baráti ár egy egóvesztésért :-b

Nem tudom, miért, de el akarok menni szombaton d&b buliba. Egyrészt valószínűleg azért, mert hónapok óta nem voltam, mondjuk nem is hiányzott, mert akkor mentem volna, másrészt meg olyan jó sp-t szereztem, szerintem valamivel kicsit meg van bolondítva, biztos jó lenne vele partizni.

Csak nem tudom, kivel mehetnék, G. nem lesz itt, aztán van egy rakás ismerősöm, akiknek meg nem a világa, meg még egy rakás, akiket ilyen-olyan okokból nem biztos, hogy meg fogok ezért keresni (dugtunk már vs. meg akarnak dugni, esetleg mindkettő egyszerre), mások meg nem érnek rá. Brühü!

Igazából talán eléggé földhözragadt egy „beszámoló” lesz ez, és egyszer sem fog elhangzani benne olyasmi, hogy „és akkor a mindenségbe olvadt a testem”, vagy ilyesmi.

Élek!

Csúnyán meg lettem kínozva, főleg a testem. Egyéb síkon minden remek volt. Majd egyszer jól leírom.

jó, nem lóverseny ez, kérem.

Négy óra főzőcskézés után elkészültem.

Be vagyok szarva kicsit. Nem kicsit. És egyben: végre!

Remélem, nem fogom örökre megutálni a kedvenc füstölőm, azt égetem ezerrel, hogy legalább valamennyire elnyomja a fővő "vacsora" szagát. Már most brutális.

A darálás sikerült abszolválni, bár kissé aggódtam, hogy ezek a brutál fakérgek szétnyírják a kávédarálóm. Egyes véleményekkel ellentétben a mimosának sokkal durvább szaga van szerintem, mint a harmalának. A harmala ledarálva olyan, mint a kakaópor, még illatra is. A mimosa viszont... tényleg jó volt a hasonlat, amivel kedves ismerősöm élt, hogy mintha egy tescos zacskót főznél, még annyival kiegészíteném, hogy szerintem a zacskó mellé egy ázott esernyő is került.

Na de nem ez a lényeg.

A hangulatom már megvan, még két-három óra kotyvasztás, és a lélek teája is előáll, remélhetőleg sikerül.

hogy kaptam ajándékba egy gólyát és két kisebb madarat. Meg hogy teleszórták a házam és a kertem heroinnal, de ez végülis valamiért jó volt, mert ez voltaképpen valami cinikus performansz akart lenni, és nekem ez tetszett.

G. azt mondta, úgy érzi, mintha kb. a Holdra mennék ma. Hát, én is.

Holnap ilyenkor már főzök.

Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit egyszer majd leírok, de szeretem a rendőröket!

Annyira édesek voltak a szexi felszerelésükben. Persze nem mindenkiről rítt le, hogy mennyire imád ott állni a harminc fokban full felszerelésben, de az érthető. Egyébként meg sok kedves tekintetet, meg mosolygást is láttam. A Blahánál már erős késztetést éreztem, hogy odaszaladjak egyhez, és jól megöleljem.

Az viszont eléggé abszurd, hogy így lehet ezt csak csinálni ebben az országban: a demonstráció, amit nem lát senki. Csak a környező épületekben lakók / dolgozók jöttek ki itt-ott integetni, vagy táncolni kicsit a kordon túloldalára. Persze lehetne rosszabb is a helyzet, keletebbre nem is engedélyeznének ilyesmit, nyugatabbra viszont ez egy jó buli, nem ilyen túlbiztosított sunnyogás. Mondjuk pár éve még itt is buli volt, csak aztán bizonyos körök rákaptak arra, hogy ha találnak valami ürügyet, akkor kimennek az utcára egy kicsit utálkozni, verekedni meg dobálózni. Meg a BRFK is felkérte a demonstrálókat, hogy viselkedjenek rendesen, és ne feltűnősködjenek (lol), így hát egy színes, vidám, extrém karneválból szolidan mosolygó átlagemberek sétálása lett. De most legalább senki nem mondhatja, hogy hát így nem lehet kérem, elfogadást várni a társadalomtól, amikor a nyílt színen megy a buzulás rózsaszín bibliával.

Néha kölcsönkértem egy transzparenst, mert időszakosan kurvára kisütött a nap, és nem volt rajtam sapka. Ja meg még az elején megkérdezte tőlem egy fazon, hogy "tudunk-e valami drogot" - egyedül voltam épp, szóval a többes szám gondolom úgy értendő, hogy mi, buzik, nyilván tudunk egy kis drogot, ha már itt rázzuk a technóra.

Az Erzsébet téren már realizálódott, hogy valóban van egy nagyobb tömeg a közelben, akik a vérünket szeretnék látni, a Blahán, ahová átterelgettek minket, szintén. Ott már testközelből hallhattunk pár mocskosbuzizást, de alapvetően ott is több volt a rendőr, mint a nemrendőrök összesen.

Ja és találkoztam megint a csajszival, akivel másfél hónap alatt most negyedszerre futottam össze a város különböző pontjain, és a négyből csak kettő volt buzis témakör. Most már köszöntünk is egymásnak, mint régi ismerősök.

Hazafelé találtam egy Cartmant az utcán, és bár nem szokásom minden dolgot összeszedni, de nem bírtam ott hagyni, ahogy durcás képpel feküdt a járdán. Íme ő, a mosógépben töltött másfél óra után:

Hónapokig, tágabb értelemben véve meg évekig ültem a témán, de most érzem, hogy itt az idő.

A tárgyi feltételek már adottak, most már csak alkalmas idő kell hozzá. Remélem, a jövő hétvége lesz az.

Már nagyon várom, remélem, jól seggbe rúg majd. És ugyanettől félek is egyben.

Muszáj, hogy elinduljak valamerre, ma végképp kiakadtam magamon, hogy mennyire erőtlen vagyok, ráadásul mindezt úgy, hogy közben tudom, hogy bennem van ez az erő, kurva nagy erők vannak bennem, de nem tudok élni vele.

Érezni akarom, hogy élek, még akkor is, ha fáj.

Asszem ötödikén felvonulok, már csak azért is. Nem mintha buzi lennék, de nehogy már pár kolibriagyú hungarista focidrukker miatt ne legyenek elegen.

Na persze nyaltam már puncit nem egyszer, eszemben sincs tagadni, sőt, büszke vagyok rá.

És különben is, szerintem majdnem mindenki buzi, legalább egy kicsit.

Solidarity!

G.-vel gigantikus bringatúra helyett, szakadó eső okán ottragadtunk nővéremék vidéki pecójában, és mivel kábé három dvd-jük van, és az első választás nagyon nem jött be, és G. már korábban elővette, hát én meg betettem.

Ez konkrétan nem maga a darab, hanem egy ilyen dokfilm-szerűség, amiben vannak részletek az előadásból is, amit Eve Ensler személyesen tolt.

Azt hittem, hogy ez valami nagyon feminista, nagyon elvont, nagyon "művészi" önkielégítés-szerű dolog lehet, és az első öt perc után ki is akartam venni, bár nem akkora meggyőződéssel, mint az első öt perc előtt gondoltam volna, de aztán úgy tűnt, hogy G. mintha érdeklődést mutatna, így bent maradt, és végül végig is lett nézve.

Valahol a közepe táján elbőgtem magam.

Aztán a vége felé percekig bőgtem.

A legvége annyira nem volt érdekes számomra.

De végül még valamiféle szolidaritást is kezdtem érezni a nőkkel, amit sosem gondoltam volna, hogy valaha is bekövetkezhet.

Nem tudom, milyenek lehetnek ennek a dolognak a színházi interpretációi, de még az is lehet, hogy egyszer megnézek egyet. Az biztos, hogy ez az Eva Ensler kurvára karizmatikusan tolta, az biztos, hogy nem százas a csaj, és/de tud valamit.

A zenéhez tudnám leginkább hasonlítani. Nem a konkrét információtartalma ütött meg, mert az sokszor nem is volt neki, hanem valamit megpiszkált bennem sokkal mélyebben. Kicsit hátborzongató. Már rég éreztem olyasmit, hogy valami olyan erőteljesen hat a tudatalattimra, hogy ezt képes vagyok azonnal tudatosan érzékelni.

Na mindegy, furcsa volt, és meglepő. És egyben zsír.

Kibaszottul szerelmes vagyok.

Ja, és visszaküldték a bilincsünket postán, éljen!

Vasárnapig free leech van a kedvenc nem mondom meg, milyen oldalamon.

Szerintetek jó filmek címét tessék ide beszólni! Thx.

Még mindig bőgök.

Tegnap Vadim volt a Mokka Cukában. Sajnos tegnap ezt még nem tudtam. Már eleve ezt sem értem, hogy hogy lehet, hogy nem tudtam.

Hát, most elbőgtem magam.

Az előbb nagyon csúnyán összevesztem G.-vel, mert nem volt hajlandó belátni, hogy ha az időt, mint tényezőt kiiktatjuk, akkor igenis sokkal nagyobb valószínűsége van bizonyos számoknak, hogy kihúzódjanak a lottón.

Vagyis magát az összefüggést nem akarta elismerni, és az előbb már én is valahogy mintha rájöttem volna, hogy tényleg hülyeség, de már elfelejtettem, hogy mi van.

Na mindegy, a lényeg, hogy szeret engem, tényleg. És én is nagyon szeretem.

Ma találkoztam az exemmel, aki orrba kúrt három és fél éve. Mindig nagy ellenállás volt bennem ezzel kapcsolatban, és tele voltam indulattal még így ennyi idő után is, de most egyszer csak megszűnt. Már úgy mentem oda, hogy igazából nem is izgatott, és kábé semmi nem volt, csak dumáltunk, és nem éreztem haragot, meg semmi negatívat.

Csak azért van hiányérzetem, mert ez ott elhangzott, hogy ez egy lezáratlan dolog mindkettőnk részéről, ami így is van, csak most nem tudom, hogy lezáródott-e. Részemről, legalábbis most úgy érzem, hogy igen, mert régebben azt gondoltam, hogy én azért egyszer majd jól meg akarom mondani neki esetleg jól tökön rúgdosni vagy ilyesmi, de már nem akarom. Elmúlt a sértettség érzése, és már bőven ideje volt.

Csak azt remélem, hogy ő is lezártnak tekinti ezennel az ügyet, és nem kerül elő többé.

Na ez az, amit nem tartok valószínűnek.

És ha már ex, akkor nem jár egyedül. Ma előkerült P., a téli broken heart. Találkozni szeretne.

Persze, az ember vállalja a tettei következményét. Ha hullákat teszel a szekrénybe, ne csodálkozz, ha előbb-utóbb csontvázak potyognak ki belőle.

Ha kibérelnél egy balatoni apartmant, és hazaérvén azt tapasztalnád, hogy ottfelejtetted az ágyban a bilincsed, akkor te felhívnád őket, hogy küldjék vissza postán?

Ma este éppen ketten akarnak megdugni.

És egyik sem a pasim.

Na de ha már így több Feldmár-buzi is a környékre gyűlt, akkor elmesélem a két hónappal ezelőtti sztorimat, amikor beszéltem a Feldmárhoz, és ő is hozzám. Nem lesz túl izgalmas, de már unom a saját egomán párkapcsolati tragédiás sípolásom, ráadásul most éppen nincs min nyivákolnom, szóval...

Némi protekcióval bejutottam az ELTE pszichológia tanszékének egy órájára, ahová meg lett hívva az András, és mivel éppen amúgy is Budapesten járt, azt mondta, el is jön szívesen, csak úgy, mert miért ne.

Kábé harmincan lehettünk egy kis teremben, mindenki fogott egy széket, és leült valahová, és nem egészen értem, hogy hogyan, de sikerült leges legelöl elhelyezkednem, pont középen, pedig az volt a tervem, hogy majd elbújok egy sarokban. Valószínűleg mindenki így gondolta, és engem előrelökdöstek, csak ezt tudom elképzelni, mint magyarázatot. Így hát ott ültem pőrén, egy csokit szorongatva a kezemben, amit a Feldmárnak akartam még előtte odaadni, mert más nem volt nálam, de valamit szerettem volna neki adni, de aztán valahogy ez nem sikerült. Ő is jött, és ott állt tőlem két méterre, aztán elég nehezen indult be a beszélgetés, mint mindig, de végül egész jól beindult, és tényleg olyan beszélgetés-jellegűvé vált, nem egy előadás volt, ahol megint elmondja ugyanazokat a dolgokat, hanem úgy jó volt az egész.

Például mondta, hogy kaptak engedélyt most nemrég, hogy MDMA-val folytassanak kísérleteket. Na akkor volt az, hogy meg akartam tőle kérdezni, hogy hogyan jött ez az MDMA, hogy miért nem LSD inkább akkor már :-] és hogy ez az ő döntésük volt-e, vagy így sikerült, de végül csak az lett belőle, hogy elég hosszasan beszéltem kissé összefüggéstelenül, az András arcán látszott, hogy nagyon koncentrál, hogy felfogja, mit akarok, nekem meg már lángolt az összes fülem, nem nagyon vagyok az a lazán szereplő típus, aztán a végén valahogy úgy jött ki, mintha én nehezményezném, hogy MDMA-val kísérleteznek, és akkor arra válaszolt valami olyat, hogy hát az MDMA az felszabadítja a gátlásokat, és sokszor nagyon hatásos lehet a terápiában ott, ahol az illető nem képes megnyílni, meg hogy neki vannak ismerősei, akik kipróbálták az MDMA-t, és akkor ott amit megtapasztaltak, azt a nyitottságot, a szeretetet, satöbbi, azt át tudták vinni a való életbe, és soha többé nem kellett ehhez a cucchoz nyúlniuk, és happy end, itt a vége fuss el véle.

Na ezzel már erősen tudtam volna vitatkozni, mármint valahol velem is ez van, tudom hasonlóan érezni magam, mint MDMA hatása alatt, és alapvetően már nem kívánom a cuccot, igazából a hányinger is elfog, ha rá gondolok, ezért nem is nagyon élek vele. De azért volt egy húzós egy év, amikor mindezt elkezdtem, hogy akkor imádjuk egymást picsakészen mindenféle partikon, igaz, akkor amúgy sem voltam túl stabil, és hát azért volt egy hosszú időszak, amikor azt gondoltam, hogy a beexezett bulizáson túl nincs élet, vagy legalábbis nagyon sivár. És emlékszem arra az érzésre is, amikor reggel felé elkezdett elmúlni a cucc hatása, és körülnéztem, és nem az volt már, hogy mindenki tök laza és mosoly és barátságosság, az ajtók záródnak, és ezt érzi mindenki, és ez mindenkit kétségbeejt valamelyest. Mondjuk ez ugyanúgy ott van a pszichedelikus cuccokkal is, nem olyan kellemes érzés, amikor érzed, hogy kezd visszaszűkülni a tudatod.

Jó, hát ezt fel kell dolgozni és kész. Meg nyilván, azért nem szűkül az össze már annyira soha, mint annakelőtte.

Persze nem vitatom, minél okosabb, tudatosabb az ember, annál kevesebb idő kell neki, hogy mondjuk egy ilyen megtapasztalt élményt beépítsen úgy, hogy ne kelljen már neki az azt előidéző szerhez nyúlnia. Ha valaki nagyon okos, akkor lehet, hogy soha nem is kell neki szer hozzá.

Na mindegy, szóval nem volt egy magasröptű társalgás köztünk, de hát mégis megtörtént, face to face meg minden.

Ja, és megint faszán kezdek anorexiás lenni. Két hét alatt sikerült négy kilót fogynom, a testtömeg indexem így megint a nem túl bíztató intervallumba került. Persze volt már sokkal kevesebb is. Ez mondjuk nem változtat azon, hogy pl. ma sem ettem még semmit. Leszámítva, hogy a sörben is van kalória.

Azért még egy kicsit bízom a maradék józan eszemben. Ez végülis csak akarat kérdése. Fogok egy kurva zacskós levest, és magamba tömöm. Az izmaim képesek rá, hogy megfogjanak egy kanalat, és a számhoz emeljék.

Az anorexia a legundorítóbb és legaddiktabb szenvedélybetegség, amihez valaha is szerencsém volt. És elég gyorsan öl.