Igazából talán eléggé földhözragadt egy „beszámoló” lesz ez, és egyszer sem fog elhangzani benne olyasmi, hogy „és akkor a mindenségbe olvadt a testem”, vagy ilyesmi.
Először is szeretném elmondani a legfontosabb tanácsot azoknak, akik ki szeretnék próbálni az ayahuascát: bármennyire is úgy gondolod, hogy nincs hányingered, bármennyire is gyűlölsz hányni, vagy rettegsz tőle, a cucc megivása után legkésőbb egy órával hányd ki az egészet! Szerintem már fél óra után is nyugodtan. Ha kell, dugj le egy gumicsövet a torkodon, de ne hagyd bent, mert hidd el, hogy nagyon meg fogod bánni pár óra múlva.
Mondhatnám, hogy na de nem ez a lényeg, de a helyzet az, hogy a történésekben ez az „apró” malőr igen jelentős szerepet játszott mindvégig.
Este tizenegy után jutottam el oda, hogy minden készen áll, csapassuk a témát. Fél literre főztem le a cuccot, így kb. 1,6 decilitert kellett meginnom, hát, sokalltam. Nem finom. Akkor még annyira izgultam, hogy nagyon dobogott ezután a szívem, járkáltam egy kicsit, aztán leültem az ágyra, és vártam. Egy órán át ültem ott, és nem történt semmi, még egy minimál hányingert sem éreztem, és tudatállapot-változást sem. Ekkor visszaléptem Skype-ra, és Sajtival cseteltem, hogy most akkor mi a fasz van vajon. Megállapodtunk abban, hogy mégis valahogy elszúrhattam a teát, és vagy egy óra beszélgetés után egyszer csak kivirult a monitor, a testemet elöntötte a forróság, és a remegés, és akkor nagyon gyorsan elbúcsúztam, mert már akkor alig bírtam írni, és tudtam, hogy tíz másodperc múlva már egyáltalán nem fogok tudni.
Sajti még előtte mondta, hogy bármily remekül is érzem magam, ő azért javasolja, hogy dugjam le az ujjam, és én szót is fogadtam, de sajnos annyira rettegek a hányástól, hogy ez sem hatotta meg a gyomrom. Így hát beletörődtem, és bemásztam az ágyba, félig ülő testhelyzetben, hogy el ne aludjak. Ahogy lecsuktam a szemem, egyből elindult a mozi, de nem sokra emlékszem belőle. Először, pár másodpercig néhány fraktál pörgött-forgott, aztán átment az egész komplett filmvetítésbe, ilyen anime jellegű vízióim voltak, nagyon szép volt, de nagyon gyorsan, és számomra értelmezhetetlenül jöttek egymás után mindenféle figurák, férfiak, nők, paloták, mindez csodás pasztellszínekben, a szivárvány minden színében.
Aztán persze bealudtam, és két óra így telt el, bár alvásnak nem nevezném azt az állapotot, mert közben is dolgozott bennem ezerrel az aya, és ennek a tudatában is voltam. Viszont mindig olyan érzésem volt, amikor kicsit feleszméltem, hogy már megint ugyanott vagyok, mindig visszatérek valamihez, körbe-körbe járok. Közben több ízben érzékeltem, hogy az a zene nem volt túl jó választás, amit betettem, ilyen buddhista zenét töltöttem le még aznap gyorsan, mert az nyugis meg semleges, csak a baj az volt vele, hogy mindegyikben mantráztak, és ha az ember fél órán keresztül hallja énekelni ugyanazt a mondatot, az nem biztos, hogy jó. Legalábbis engem végtelen ciklusba kergetett.
Éjjel négy órára tértem vissza, az első dolgom az volt, hogy töröltem a playlistet, de aztán semmi olyan zenét nem találtam, így végül a Röyksopp So easy című albumát tettem be jobb híján, az aztán be is vált olyan szempontból, hogy úgyse figyeltem különösebben a zenére, de van annyira lájtos, kellemes és semleges, hogy a célnak megfelelt. A gyomrom felől még mindig nem kaptam semmiféle jelzést, azt hittem, én ilyen különleges vagyok, hogy semmi bajom nem lesz még ettől sem. Aztán merengtem vagy fél órán át, hogy akkor le kellene nyomatni még egy pohárral, de ha az ember egyszer érezte az ayahuasca ízét a szájában, akkor annyira nem kapálódzik érte, hogy újra átélhesse… Másrészt meg már elég későre járt, és tudtam, hogy ha megteszem, akkor egyben a nappali utazást vállalom be ezzel, ami szerintem nem olyan jó. De végül azt gondoltam, hogy már mióta készültem erre lélekben, aztán az egész napom ennek szenteltem, és még várnék valamit, nem állhatok meg az előszobában.
Hajnali fél ötkor lecsúszott a második pohár is. Azt is elbasztam, hogy nem volt otthon semmi csúszós ízsemlegesítő, így utána egy falat jóreggelt kekszet ettem mindig – nem jó választás. Sejtettem, hogy megint várhatok vagy két órát, amíg nem történik semmi, megint bebújtam hát az ágyba, és vártam, próbálva nem elaludni – nem sikerült. Annyira hullafáradt voltam, hogy ülve is elaludtam, járkálni meg már nem nagyon volt erőm. Egy óra ébrenlét, és egy óra alvás után arra ébredtem, hogy sürgősen meg kell néznem, mi a helyzet a vécében… na akkor kellett volna kihasználni a remek alkalmat, de egy kis kamuhányás után zsigeri reakcióként sikerült valahogy magamba fojtanom a feltörni vágyó anyagot. Viszont éreztem egy kis megkönnyebbülést, úgyhogy megint le tudtam kicsit pihenni, és behunyni a szemem.
Na, ekkor már kicsit komiszabb lett a mozi, leginkább egy szürreális cirkuszra, vagy egy Lynch filmre emlékeztetett. Ennek ellenére nem volt vele semmi problémám, valahogy úgy éreztem, hogy az ayahuasca kissé csúfondárosan mutogat nekem dolgokat, és közben röhög rajtam, de én is vele röhögtem. A humorérzékem az nem hagyott el végig, még a leggyötrelmesebb pillanatokban is tudtam öniróniával szemlélni az eseményeket.
Ez a vizionálás most is persze olyan sebességgel történt, hogy ép ésszel, és nem éppel is :-] követhetetlen volt, de nem is volt célom követni, vagy megpróbálni értelmezni, hogy mit miért látok, azt gondolom, ez nem így működik, legalábbis főleg nem így, és persze van, amikor meg így. Voltak olyan részek, főleg, amikor agonizáltam a vécé környékén sündörögve, ahol abszolút kognitíve, sőt, szavakkal (általában én beszéltem magammal persze) fogalmazódtak meg dolgok. Ami mondjuk nem újdonság, és igen kevés ember lehet, akivel ez nem így van, de hogy például mennyire be tudok szarni a változásoktól. Hogy mennyire nem merek néha változtatni, pedig már minden azt ordítja bennem, hogy kellene. (lásd pl: G. sztori). Mert mi van, ha nem sikerül. So ez nem egy hú de nagy újdonság, de azért egyébként más, ha az ember így kapja meg az arcába, mintha csak úgy tudja magáról.
Ez a vizuális szórakozás nem tartott nagyon sokáig, lehet, hogy még egyszer bealudtam kicsit, és megint rosszullétre eszméltem. Innentől már nagyjából minden a hányás-nemhányás téma körül forgott, volt, hogy magától beindult, de aztán megint visszanyomtam magamba, rosszul voltam, féltem hányni, de mégis lenyomtam az ujjam, de hiába, így továbbra is rosszul voltam, és ez így ment körbe-körbe. Éreztem, hogy az ayahuasca ott röhög bennem/rajtam, hogy mennyire gyáva lúzer vagyok. Aztán sikerült egy viszonylag kielégítő rókát produkálni, de a gyomrom már készen volt, már nem tudtam lefeküdni és odaadni magam az élménynek, csak ültem az ágy szélén, ilyen fejematérdemen típusú pozícióban, és megmozdulni sem volt erőm, teljesen ki voltam merülve, és még mindig háborgott a gyomrom.
Ekkor már délelőtt tíz óra volt, és akkor ismét eszembe jutott G. Az éjszaka folyamán amúgy is többször eszembe jutott, de a legkészebb pillanatokban is. Azt gondoltam, biztosan aggódik, mert mondtam neki, mit fogok csinálni, és tudtam, hogy aggódik (ekkor még nem tudtam, hogy délután egyig fog édesen aludni, mert reggelig mulatott valahol :-b). Vagy fél órán keresztül ez ment az agyamban, hogy nem akarom, hogy G. aggódjon, és életjelet kell adnom magamról. De nem tudok megmozdulni. Egyrészt nem tudok a kimerültségtől, másrészt nem merek, mert félek, hogy akkor megint jön a hányóka. És akkor jött egy ilyen patetikus érzés, hogy na ne már, ilyen dolgok engem nem állíthatnak meg, hogy tudassam a szerelmemmel, hogy élek :-b, és akkor odavonszoltam magam a géphez, és bár a monitor csavarodott össze-vissza, és képtelen voltam ránézni rendesen, csak nagyon rövid pillantásokat tudtam vetni rá, valahogy sikerült írnom neki egy sort, ami mint később kiderült, éppenséggel nem hangzott túl megnyugtatóan, de én akkor azt hittem :-]
Aztán csak ültem ott, és továbbra is G.-re gondoltam, hogy mi lenne, ha most beállítana, vagy éjjel valamikor egyszer csak ott termett volna, és azt éreztem, hogy kurvára nem zavarna, sőt, még örülnék is neki. Hogy annyira megbízom benne, hogy nem érezném hülyén magam, hogy ilyen állapotban lát, mert tudom, hogy tényleg igazán szeret, és elfogad úgy, ahogy vagyok, és tudtam, hogy én is nagyon, és igazán szeretem. Mondjuk ezt eddig is tudtam, de ez így olyan katartikus volt.
Aztán még nővéremnek is írtam, hogy élek, mert neki is megígértem, és már épp elégedett voltam, hogy na akkor most már túl vagyok rajta nagyjából, amikor hirtelen megint iszonyú rosszullét tört rám, és a tudatállapot-változás is nagyon erősen visszajött. Egy idő után annyira rosszul voltam, hogy nagyon-nagyon szerettem volna hányni, vágytam a hányásra, és megfogadtam, hogy ha elindul, akkor megadom magam, nem ellenkezem, odaadom magam a természet kezébe, és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy sikerüljön a dolog. Úgyis erről szólt a fél éjszaka, hogy képtelen vagyok elengedni magam, hogy mindent kontrollálni akarok, ésatöbbi, gondoltam, jó, akkor nem. Na, ekkor sikerült végül sugárban hányni egy nagyot, olyan fuldoklós sztájlban. Akkor kijött belőlem minden, de a gyomrom már képtelen volt megnyugodni, és még egyszer ki kellett mennem, de akkor már csak levegőt „hánytam”, és akkor hirtelen jobban lettem. Mindenesetre valahogy nem tudtam úgy értékelni a dolgot, hogy ez márpedig nem rossz, borzasztóan rossz volt, iszonyatosan kurvára undorító volt, a gyomorsavval keveredett ayahuascának még sokkal szarabb íze van, mint gyomorsav nélkül, és ugye annyira ráparáztam erre az egészre, hogy ez a része egyszerűen egy rémálom volt.
Közben, és aznap végig azt gondoltam, hogy én aztán soha a büdös életbe többé nem csinálok ilyet, de ez már másnapra megváltozott. Egyrészt ugye arra jutottam, hogy mindez nem így történik, ha az elején hányok (az más kérdés, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom elérni, hogy hányjak, majd gyakorlok addig legfeljebb :-b). Másrészt meg most, hogy így telik azóta az idő, kezdem érezni, hogy történt valami. Közben nem nagyon értettem, hogy jó, hogy itt szép meg fura dolgokat látok csukott szemmel, de ennek voltaképpen semmi értelme így. Na nem mintha bármilyen pszichedelikus szer nem ugyanígy működne, legalábbis számomra: igazából én nem szoktam semmi kézzelfoghatót visszahozni ezekből a tripekből, csak aztán azt veszem észre, hogy más lettem. És bár ilyen nem túl fennkölt testi okok miatt nem igazán tudtam olyan mélyre menni, amennyire mehettem volna, még így is ez volt a legintenzívebb trip, amit valaha is átéltem, talán egyszer salviával volt hasonló intenzitású, de nem igazán lehet összehasonlítani, mert a salvia teljesen mást csinál, mint ez. És ami még elég érdekes, hogy most nincs bennem az a trip utáni ufóvagyokmileszmostjajj típusú depresszió sem, totál zökkenőmentesen visszajöttem a való életbe, sőt, abszolút vágytam már a visszajövetel napján is társaságba – az más kérdés, hogy nem bírtam elvonszolni magam sehová :-b
Viszont maradt bennem egy kétség, amit nem tudok így egyelőre félretenni – nem is akarom - , hogy igazából nem látok most így különbséget egyéb pszichedelikus szerek, és az ayahuasca között. Sőt, közben jó néhányszor kábé úgy éreztem magam, mint aki túlexezte magát. Egyáltalán nem győztem meg még magamat sem ezzel a véleményemmel, szóval pont ezért szeretnék majd még egyszer nekiugrani a dolognak, okulva a hibáimból, és úgy kipróbálni, hogy hová jutok. Ettől még nem vagyok csalódott, meg azt is megszoktam már, hogy amíg mások ugyanannyi akármitől, például vegyük a régen eléggé nagy hírhedtségnek örvendő korong nevű csodát, amitől mindenki totál bekészült, én meg vígan magamnál tudtam lenni, ha akartam, miközben körülöttem mindenki már rég elvesztette a kapcsolatot a világgal. Szerintem abnormális módon képes vagyok kontroll alatt tartani mind az elmém, mind a testem, és igazából annyira nem jó ez szerintem.
Ja, meg olyan elméletem is van erről az okádás témáról, hogy azért nem történt két órán keresztül semmi, mert az ayahuasca megkísérli megvárni, hogy ezt elintézze az ember, hogy utána százszor jobban beránthassa.
Na mindegy, a lényeg, hogy faragott rajtam, érzem, és észreveszem magamon, főleg, ha emberek között vagyok, de így egyedül is. Például ma nem ittam még alkoholt, ami tán hülyén hangzik, de a helyzet az, hogy már nagyon régóta minden nap iszom. Tegnap ittam két sört, a „társaság kedvéért”, de az meg nem esett jól, illetve az első még igen, de a másodikat meg se bírtam már inni.
Na ezek az érdekes dolgok.
