Ez lett a vége

 2009.12.27. 21:38

És eljött ez is. Akivel megtapasztaltam a lehető legtöbb kapcsolattípust, ami két ember között egyáltalán lehetséges, és most jön a következő fejezet. A szakítás után mit kezd egymással két ember, akik eretedileg barátok voltak? Én nem félek, viszont összeszorul a szívem...

Címkék: boncolás egotrip pasi

A délután / este folyamán két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy meg kell szabadulnom attól, hogy annyira kurvára a világ közepének érezzem magam, mert szánalmas, és különben is, attól nekem csak rossz lesz. A másik meg, hogy bármely pillanatban véget érhet a kis...

Címkék: abszurd boncolás egotrip hápé

Ayahuasca

 2009.09.03. 11:22

Hónapokig, tágabb értelemben véve meg évekig ültem a témán, de most érzem, hogy itt az idő. A tárgyi feltételek már adottak, most már csak alkalmas idő kell hozzá. Remélem, a jövő hétvége lesz az. Már nagyon várom, remélem, jól seggbe rúg majd. És ugyanettől félek is...

Címkék: ayahuasca boncolás egotrip pszichedelik

Exek nektek

 2009.07.12. 23:16

Ma találkoztam az exemmel, aki orrba kúrt három és fél éve. Mindig nagy ellenállás volt bennem ezzel kapcsolatban, és tele voltam indulattal még így ennyi idő után is, de most egyszer csak megszűnt. Már úgy mentem oda, hogy igazából nem is izgatott, és kábé semmi nem volt...

Címkék: egotrip

Nem bírtam tovább ellenállni, miután már többször kaptam értesítést, hogy bizonyos ismerőseim az ismeretlenség álarca mögé bújva minősítgetnek engem, hát felvettem az "Egymás szemében" nevű alkalmazást. Így megtudhattam, hogy az 1-5 skálán a küllemem 5-öst érdemel, 4,5...

Címkék: boncolás egotrip iwiw

Hangulatjelentés

 2009.04.26. 10:39

Na, már nincs rossz kedvem. Plusz totál idióta vagyok, bár ez gondolom, itt senkinek nem újdonság. Ezt meg csak úgy: Ezt mondjuk azóta sem értem, hogy van a Röyksopp-nak egy Back to mine című albuma, amin pl. ez a szám is rajta van, de ez egy ilyen 80-as évek popválogatás (kiba...

Címkék: zene szerelem egotrip elektro

NOP

 2009.04.23. 14:24

Levert vagyok pár napja. Biztos lehet a PMS-re fogni, meg hogy lehet, hogy munkanélküli leszek egy hét múlva, de még mindig nem tudom, meg arra, hogy annyit piálok, aminek valószínűleg a töredékét lehetne nem egészségtelennek mondani, és most már egyre többet cigizek is. Az...

Címkék: egotrip fitness munkaundor hápé semmi

kísértések

 2009.03.12. 23:44

.. jönnek-mennek, és én már megint gondolkodom bazeg, azon, hogy most akkor van-e értelme annak, hogy jókislány vagyok, vagy csak hülyét csinálok magamból éppen. És rákérdezni se nagyon merek, mert mi van, ha érdemes lenne, csak már megint az van, hogy türelmetlen vagyok, és nem...

Címkék: boncolás egotrip szerelem

silence

 2009.03.12. 21:26

Elnémultam. Hallgatom G. zenéit, némelyikről annyira eszembe jut, hogy nagyon. Most valamit csinálunk, nem tudom, mit, de ott voltam nála majdnem két napig. Már többször célzott ilyesmire, hogy menjek át pár napra, de mindig azt hittem, hogy viccel. Aztán végül O. mondta, hogy...

Címkék: szerelem szex pasik boncolás egotrip friends

My angel Gabriel

 2009.03.04. 00:17

Csak annyit szeretnék, ha egyszer egy érzés bennem öt percnél tovább fenn tudna maradni. Az biztos egy jó dolog, az állandóság illúziójának a biztonsága, hogy legalább kicsit azt hiszed, hogy tudod, hogy ki vagy. És azért azt is szeretném, ha nem lennék ilyen önző kibaszott...

Címkék: zene boncolás egotrip

Egy elmebeteg nő naplója

 2009.02.20. 21:59

Ma realizálódott bennem, hogy valószínűleg súlyosan be vagyok kattanva. Nem panaszképpen mondom, ez csak egy tény. Na jó, nem tény, mert csak valószínűleg. Azt sosem lehet tudni, ugye. Mindenesetre ma felmerült, hogy lehet, hogy meg kell változtatnom jelenlegi munkakörülményeim...

Címkék: addikt boncolás egotrip

Nemszex

 2009.02.04. 09:51

Na, így félálomban egy rövid összefoglaló: Igazából kicsit a szívemre vettem a dolgot, bár gondolom, nem kellene. Nem olyan emberektől érkeztek a jelzők, akik annyira ismernek, (leszámítva G.-t az egoistával, de ő majdnem mindig szépeket mond rólam, úgyhogy ennyi kell) nem...

Címkék: egotrip boncolás

Hungarian psycho

 2009.01.30. 23:07

Vélemények rólam: "ritka kegyetlen tudsz lenni" "egoista" "olyan nyers vagy... mintha érzéketlen lennél" "csak használod a pasikat, nőket" "néha ijesztő, hogy milyen tárgyilagos vagy"   Mindez kábé egy hét alatt gyűlt össze, több embertől (ha egyvalaki baszogat folyton, azt...

Címkék: egotrip boncolás heartbreaker

és senki sincs

 2009.01.22. 22:10

Basszus, körülöttem mindenki kölyköket potyogtat magából, vagy minimum már teherbe van esve, és ilyen kipottyantott kölyök fotókat kell nézegetnem, és komolyan, egyszerűen nem értem, hogy miért kezdenek el uniform módon sipítozni erre a csajok, hogy húú meg haa meg decukiii...

Címkék: abszurd egotrip

It's complicated

 2009.01.16. 12:49

Most komolyan, tényleg tök hülye vagyok. Legalábbis semmi más magyarázatot nem látok az év utolsó három hónapjára. Jó, persze vannak elméleteim erre is, de hogy például amikor elkezdtem P-vel járni, és elmentem G-hez, és órákig zokogtam nála, akkor miért nem volt...

Címkék: pasi szex addikt egotrip fakk szerelem

Önismereti tréning mindenkinek

 2008.12.30. 21:24

Akarod tudni, ki vagy? Nézd meg a címkefelhődet. Már amennyiben írsz blogot, és a szolgáltató szolgáltatja a szolgáltatást. Ha nem, akkor csak nézd meg a számokat, vagy írd bele egy excel táblába és rendezd sorba, de a legjobb a címkefelhő, mert az rögtön, vizuálisan...

Címkék: egotrip lsd biszex

Lájfiznájsz -- again

 2008.12.29. 10:14

Ez egy hónapja íródott, azóta sem publikus postom végén van: "Valószínűleg mindenki gyűlölne, ha tudnák, milyen vagyok igazából, egy kegyetlen, elmebeteg kurva vagyok, de még mindig jobb ez, mintha olyan lennék, mint mindenki. El akarok tűnni innen, nem akarok résztvenni ebben a...

Címkék: egotrip heartbreaker

Barinőm így reagált a nyivákolásomra, hogy én milyen egy borzasztó ember vagyok, és mindenkin csak átgázolok. Számos férfi megrázó élménye vagyok már. De jó nekem. Persze, voltaképpen az élet ilyen és kész. Egyszer megrázol, egyszer megráznak. Én mostanában általában...

Címkék: heartbreaker egotrip cucc

Leszarom

 2008.12.20. 21:12

Totál szarnak érzem az élet jelenlegi állását, és nincs kedvem róla írni, valakivel beszélni róla meg még kevésbé. Már nincs is kedvem beszélni senkivel, nem is találkoztam senkivel hetek óta. Persze kivéve P.-t, akivel hivatalból találkoznom kell, mert elvileg...

Címkék: abszurd egotrip fakk

Astral projection

 2008.11.03. 18:00

Hát meghalni talán sikerült, de megszületni még nem igazán. Nem mondom, hogy rémes ez a köztes lét, de valószínűleg nem tartható fenn sokáig anélkül, hogy az ember ne kezdjen el belekattanni.

Címkék: pasi egotrip

A blogolás természete -

 2008.10.06. 09:23

Ha az embernek pasija van, netán csaja, rögtön nem is blogol már olyan hevesen. Ez persze egy természetes jelenség, mert a heves blogolás az egy olyan tevékenység, amit azért végez az ember, mert nincs kinek elmondania minden egyes nap részleteibe menően a hülyeségeket, amik...

Címkék: pasi egotrip

friends

 2008.09.25. 15:03

Ez mekkora hülyeség, de az van, hogy az ismerőseim közül kb. két emberhez van kedvem úgy általában, ami kurva kevés. Az egyiknek csaja van, úgyhogy általában el van tűnve, és a másik sem ér rá mindig pont akkor, amikor igényem van rá. Hiányzik, ami az egyetemen volt, a...

Címkék: hápé barizás egotrip

Azért az egy érdekes állapot, amikor az ember kitisztul. Most, hogy gyakorlatilag semmi függőséget okozó, vagy tudatállapotot durván módosító szert nem juttatok a szervezetembe, kezd valahogy más lenni a világ. Az első hét az olyan volt, hogy a legkisebb stresszre az volt a...

Címkék: pszichedelik egotrip

Alkotói válság

 2008.09.11. 22:13

beteg vagyok, így hát két hete nem iszom alkoholt, egy hete nem dohányzom, és nem is voltam sehol, ezért sajnos nincs miről beszámolnom. Azért bízom a sorsom jobbra fordulásában, még mielőtt egyszercsak teljesen tél lesz, szeretnék még egy kicsit élni. Utána meg már mindegy...

Címkék: egotrip

sadness

 2008.08.17. 12:52

Tegnap a köcsög eső nem esett egész éjjel, és utána egész nap goát kellett hallgatnom, hogy kompenzáljam a hülyeségem. Három hete még fikáztam, hogy mennyire nem akarom, de most elepedek egy goapartiért. De nincs. Szeptember végén lesz Ticon, előtte semmi jót nem láttam. Never...

Címkék: egotrip